Mi a baj a bölcsességfoggal?
https://dentors.com/wp-content/themes/osmosis/images/empty/thumbnail.jpg 150 150 Bajusz Bajusz https://secure.gravatar.com/avatar/35cf17b0465fff2a6791691149cda4de?s=96&d=mm&r=gSok féligazság kering erről az utoljára, már szinte felnőtt korban előtörő fogról. Miért is késik ennyit a többiekhez képest? Mert az evolúció során olyan fordulatot vett az emberiség fejlődése, hogy egyre civilizáltabb életünk során az állkapcsunkat immár csak beszédre és evésre használjuk. Nem harcolunk és nem marcangolunk már egy jó ideje a segítségével. Méretében tehát visszafejlődött ez a testrészünk. A fogak száma, egyelőre nem változott de az utolsó, a harmadik őrlőfog csak akkor tud előtörni, mikor állkapcsunk már elérte azt a méretet, amiben még épp elfér.
Nincs is semmi gond, ha teljesen ki tud bújni. Ám sokaknál csak félig sikerül a koronát kitolni az ínyből, mert még mindig kevés a hely. Ilyenkor nehezebb a tisztítás és a fog körüli lágyrész könnyebben gyulladásba jön. Sok esetben egyáltalán ki sem bújik, a csontállományban maradva, az idegpályákhoz közel azokat nyomhatja és a kis bizsergető érzéstől a heves fájdalomig bármit elő tud idézni.
Az előtörés vagy bennmaradás problémája mellett a bölcsességfog elhelyezkedése is okot adhat komplikációkra. Egyes estekben szinte teljesen vízszintesen fekszik a lágyrészben és az előtörés majdhogynem lehetetlenné válik. Ha mégis sikerül, a 7. fogra fekszik fel szorosan, ezzel a tisztíthatóság lehetőségét akadályozva meg. Ilyenkor a fogszuvasodás az elsőszámú következménye a szorosan egymásak feszülő fogaknak. A bölcsességfog nyomására, az egymásra torlódás az egész fogsorra nézve is az elmozdulást eredményezheti.
Mi is hát a bölcs megoldás bölcsességfog ügyben? Ha a röntgenfelvételek szerint rossz szögben vagy csak részben tud majd előtörni, érdemes elgondolkodni a kiműtésén, hiszen az előzőekben felsorolt problémák valamelyikét biztosan előidézi majd. Ha nyugvó állapotban, bent van a csontállományban, nem okozva ezzel problémát, akkor ne piszkájuk, talán úgy is marad. Ha már előtört és a normális pozícióját vette fel, akkor jó esélyünk van a teljes fogsorral élésre. Ha begyullad és fájdalmat okoz, gennyesedik mindenképpen keressük fel fogorvosunkat, aki a gyulladást megpróbálja majd antibiotikummal kezelni, de nagy az esély arra, hogy ki is kell húzni is az ilyen bölcsességfogakat.
Elképzelhető, hogy véglegesen az evolúció oldja majd meg a dolgot és nem tartva igényt e fogra, feledésbe merülnek a vele való problémák is…addig viszont marad a fogorvosunk. Ennél bölcsebben nem dönthetünk a harmadik nagy őrlő sorsáról.